VOSZ-kormány konzultáció a bürokráciacsökkentésről

Június 1-jén, a Baranya Megyei Önkormányzat Papnövelde utcai dísztermében lezajlott a VOSZ és a kormány közötti roadshow pécsi programja.

Mint írtuk korábban, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elérte a Kormánynál, hogy a vállalkozókat érintő indokolatlan és felesleges adminisztrációs terhekről (közigazgatási bürokrácia) széleskörű konzultációt folytassanak.

A rendezvényt dr. Horváth Zoltán, Baranya megyei kormánymegbízott nyitotta meg.
– Mi már ezt a konzultációt megszerveztük járási szinten, amely alkalmakkor beszéltünk ezekről a gazdasági kérdésekről – mondta Horváth Zoltán. – Azért ezen a szinten, mert mi is szeretnénk látni a valóságot.
A kormánymegbízott szerint ugyanis céljuk, hogyan lehet egy jobb, életképesebb gazdasági környezetet kialakítani. – A bürokrácia olyan, mint a gyom, amit időről időre kikapálunk, de időről időre visszanő – tette hozzá.

– A járási hivatalok és a kormányablakok kialakításával már előre lepett az ország – ezt már dr. Zöld-Nagy Viktória, a miniszterelnökség helyettes államtitkára mondta. Egy korábban elfogadott törvénnyel úgynevezett objektív eljárási határidőt neveztek meg, amely két hónap, de kisebb ügyekben nyolc napos határidőt vezettek be. Hangsúlyozta, 2015-ben a hatósági ügyek 44 százalékában hoztak nyolc napon belül döntést, majd hozzátette, a vállalkozók engedélyhez kötött tevékenységi körének egyszerűsítése is elkezdődött.

– Óriási az adatszolgáltatási igénye az államnak, ráadásul ugyanazokat kell megadni – ismerte el a megelőlegezett vállalkozói kritikákat a helyettes államtitkár. Dr. Zöld-Nagy Viktória bejelentette, ennek érdekében jelentős informatikai fejlesztés kezdődött.
– Ma több mint kétezer hatályos törvény van, nem beszélve az alacsonyabb rendű jogszabályokról, így összességében ez elérheti a 100 ezret is – ütötte meg a hangot Tímár Lajos, a VOSZ Baranya megyei elnöke, aki hozzá tette, vállalkozóként is átélt már néhány deregulációt… 
Sajnálkozását fejezte ki, hogy a Pécs-baranyai vállalkozások inkább csak alvállalkozók nagyobb beruházásokban. Mint némi élccel megjegyezte: a baranyai vállalkozások „jó helyzetben” vannak, mert a legtöbbjüknek nincs konkurenciája, hiszen folyamatosan csökken a működő vállalkozások száma.
A VOSZ megyei elnöke érdekes számot közölt  hallgatósággal; mint mondta, egy helyi nagyvállalkozó szerint az éves adatszolgáltatásra fordított munkaidő 135 óra körül áll meg, minden esztendőben.
– A kormányhivataloknak fel kellene adnia a poroszos függőségben tartást – tette hozzá Tímár Lajos, aki ezt követően konkrét, életszerű példákkal igazolta állítását, amelyek legtöbbje nemcsak a vállalkozókat, hanem a magánszemélyeket is érintik.
A rendezvényen felszólalt még Hirth Ferenc, a KONTAKT-Elektro Kft. ügyvezető igazgatója és Marczi Gábor, a 23 éve működő Gant Pécsi Kesztyű Kft. ügyvezető-tulajdonosa is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük