16 ezer vágás, 700 munkavállaló: így áll jelenleg a Mohácsi Vágóhíd

Idén április végén adták a mohácsi vágóhidat, amely mára mintegy 75 százalékos kapacitással működik, és 700 munkavállalót foglalkoztat.

Tájékoztatásuk szerint az elmúlt időszakban – hetente – 13 ezer normál sertést, kocát és mangalicát vágtak le a létesítményben.

Az év végéig heti 16 ezerre növelik a vágásszámot – ami már közel lesz a teljes kapacitásához – a már most több mint 700 embert foglalkoztató üzemben. A társaság kiemelte azt is, hogy vágóhíd már megszerezte a harmadik országokba irányuló exporthoz szükséges engedélyt és a kiskereskedelmi láncok által megkövetelt úgynevezett IFS-tanúsítást valamint a japán exportengedélyt is. Folyamatban van a Kínába, Szingapúrba, Koreába történő exportáláshoz szükséges engedélyek megszerzése. Az MCS Vágóhíd Zrt. honlapján korábban közzétett összefoglaló szerint az új mohácsi vágóhíd látja el húsalapanyaggal a Pick Szeged Zrt.-t. Az üzemben levágott nagy súlyú kocák szolgálnak alapanyagként a Pick téliszalámijához, a cég managalica-termékeit szintén a Mohácson vágott speciális magyar sertésfajtából készítik. A 21 milliárd forintból létrejött beruházásból 5 milliárd forint húsipari technológiai fejlesztés volt, amelynek része a vágó-, csontozó- és csomagolási technológia, illetve az automata logisztikai rendszer. A magyar kormány 2014 nyarán minősítette kiemelt jelentőségű nemzetgazdasági projektté a zöldmezős beruházással megépülő vágóhíd építését, amelyet 2015 áprilisában kezdett meg a generálkivitelező Market Zrt.
A tesztüzemű működés tavaly decemberben indult, a vágóhíd idén január 10-én kapta meg a működési engedélyt, az ipari szintű termelés márciusban kezdődött napi 2000 sertés vágásával – ismertette a vágóhíd honlapja.

A Bonafarm Csoport stratégiai partnereként működő vágó, csontozó, daraboló és csomagoló üzem Magyarország második legnagyobb vágóhídja. Az MCS Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Pick Vágóhíd Holding Kft.-n és a Pick Vágóhíd Kft.-n keresztül Csányi Sándor üzletember.
Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.