Indul a pályázat az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra

A Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottsággal közösen 2018-ban is díjazni kívánja legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési programokat. Az Európai Bizottság által 2005-ben alapított verseny célja az olyan kezdeményezések megismertetése, amelyek megkönnyítik a vállalkozóvá válást, a vállalkozások működtetését, és nemzetközi szinten is kiemelkedő példával szolgálhatnak.

Vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok vagy állami szervek által legalább 2 éve működtetett programokkal lehet jelentkezni hat kategóriában. Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra való nevezés két kiválasztási szakaszban zajlik, nemzeti és európai szinten. Az európai fordulóba két projektet juttat tovább a magyarországi szakmai zsűri. Az Európai Zsűri Fődíját, amelynek díjazottja bármely kategóriából kikerülhet, az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozásfejlesztési programjának bizonyul. A díjátadó ünnepséget, amelyre a nemzeti forduló mindkét továbbjutója meghívást kap, az Európai KKV Közgyűlés részeként Luxemburgban rendezik meg 2018 őszén. A díj eddigi legnagyobb hazai sikere a Gazdagmami Kft. 2014-es győzelme volt, amikor a cég elnyerte az európai zsűri fődíját, egyben a „Vállalkozói kedv ösztönzése” kategóriában is győztes lett. A Gazdagmami projekt a kisgyermekes nőket segíti a vállalkozói ismeretek elsajátításában, illetve a vállalkozásindításban.

Jelentkezni a kkvdij@ngm.gov.hu email címen 2018. május 15-ig lehet.

A pályázati kiírás, a jelentkezési lap és az eljárási szabályzat a kormany.hu oldalról tölthető le. További információk a Díj hivatalos Facebook oldalán és az Európai Bizottság honlapján érhetők el.

Fotó: Rakicevic Nenad on Unsplash

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük