Horváth László lett a VOSZ megyei elnöke

„Az együttműködésben, a közös gondolkodásban hisz” – nyilatkozta még 2017-ben a megyei napilapnak Horváth László. A szigetvári Melio-Start Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét a VOSZ Baranya Megyei Szervezetének közgyűlése választotta meg, miután Tímár Lajos korábbi elnök nyugdíjba vonult.
– Minden feladat megtiszteltetés, a VOSZ megyei elnökének lenni is az – mondta kérdésünkre Horváth László. – Már csak a tapasztalataim miatt is célom az, hogy segíteni tudjam a tagvállalkozásokat, ahol csak lehet.
A VOSZ Baranya megyei új elnöke céljai között kiemelte, szeretné, ha minél több helyi vállalkozás csatlakozna az ország legnagyobb, önkéntes tagsággal rendelkező érdekképviseleti szervezetéhez, a VOSZ-hoz. Ugyanígy fontosnak tartja, hogy a már 13 alkalommal megrendezett Baranya Megyei Prima Díjhoz is csatlakoznának ezek a vállalkozások. – Ez is a társadalmi szerepvállalás része, hiszen ezzel megteremtjük a legkiválóbb kulturális, tudományos, művészeti teljesítmények elismerését, másrészt pedig kötetlen formában tudunk beszélgetni egymással. Ezért is tartom ezt az alkalmat igazi, vállalkozói ünnepnek is.

Névjegy
Horváth László 1954-ben született Szigetváron, két gyermeke és három unokája van. A városhoz tartozó Becefán él. 1990-ben alapította meg társaival a magas- és mélyépítéssel foglalkozó Melio-Start Kft.-t, amelynek ma is az ügyvezetője. Évekig a szigetvári kézilabda egyesület elnöke volt, a sport iránti szenvedélye a mai napig kitart. A Székelyföld Szerelmesei Egyesület alelnöke. Bekerült az iparkamara ötven példaképet felsorakoztató kiadványába. Úgy érzi, ez kötelezi arra, hogy segítse vállalkozó társait.
Díjak, elismerések: 2002 Szigetvár Gazdaságáért Díj, 2006 Szigetvár Gazdaságáért Díj, 2007 Baranya Megyei Környezetvédelmi Díj, 2008 Kiváló Kamarai Munkáért Díj, VOSZ Év Vállalkozója 2012.
2019-től a VOSZ Baranya megyei elnöke.
(Forrás: bama.hu, pbkik.hu, voszbaranya.hu)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük