Nagy bajban vannak a benzinkutak, a VOSZ a terhek megosztását javasolja

 Az árak befagyasztása miatt számos gépjárműüzemanyag-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozás mehet tönkre, személyes egzisztenciák kerülhetnek veszélybe. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége közzétette javaslatait a probléma kezelésére.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége bízik a gazdasági kormányzat intézkedéseiben. Elfogadjuk, hogy össztársadalmi érdek az üzemanyagok árának maximálása és az élelmiszerár-stop bevezetése egyes alapvetőnek ítélt élelmiszerek esetében. Azt is tudomásul tudjuk venni, hogy a három hónapos üzemanyagár-befagyasztás további három hónapra történő meghosszabbítása is a magyar társadalom érdekében történik.

Vállalkozói érdekképviseletként azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül tagjaink, az érintett vállalkozók véleményét. Az élelmiszer-kisboltok sem örülnek az árstop rendelkezéseinek, nem értik, hogy miért pont nekik és miért csak nekik kell viselni a megnövekedett inflációból és más – rajtuk kívül álló – okokból megnövekvő fogyasztói árak piacidegen, hatósági ár alkalmazásával történő letörésének terheit. Nem nyugodtak és messze nem elégedettek, de egyelőre nagyobb bajt nem jeleznek.

Más a helyzet a benzinkutakkal, pontosabban a többnyire magyar kézben lévő, gépjárműüzemanyag-kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokkal. Sokan közülük érdekvédelmi szövetségünk tagjai. Ők bizony elkeseredettek. Számukra most járt volna le a három hónapos hatósági árplafon alkalmazásának kötelezettsége, de az intézkedés újabb negyed évre meghosszabbításra került, így immár fél évre szól. Idő közben tovább nőtt az infláció és a világpiaci árak is felfelé indultak, amelyet a nagykereskedelmi üzemanyagár – amit nem érint a hatósági árplafon – hűen követ.

A kis kutakon ezzel szemben – a 480 forintos maximált ár miatt – ma még „csak” 8–9 forint veszteség van egy liter gázolajon, péntektől már 14 forint a „bukó”. Ez a kutak forgalmától függően milliós vagy többmilliós veszteséget „termel” havonta. Egy kisvárosi, főleg egy falusi benzinkút esetén az ott működő üzlet (shop) nem tudja ellentételezni a veszteséget. A vállalkozás tehát arra kényszerül, hogy ha működni akar, akkor tőkevesztést hajtson végre!

Az érintett üzemanyagok értékesítését a rendelet értelmében sem korlátozni, sem leállítani nem lehet, ellenkező esetben egy másik szolgáltató veszi át az üzemeltetést. Lakonikus rendelkezés, ami – természetesen ezt is elfogadjuk – az ellátás biztonságát hivatott szolgálni. Egy benzinkút üzemeltetésének biztonságos átadása-átvétele azonban nem megy egyik napról a másikra, így ezt a célt nehéz lenne elérni. De gondoljunk bele, hogy mit is jelentene mindez a vállalkozó számára! Egy üzemanyag-forgalmazó kisvállalkozás rendkívül szigorú előírásoknak, állandó vizsgálatoknak és minősítéseknek kell újra és újra megfeleljen, a megtermelt nyereség nagy részéből fejlesztenie kell a technológiát és a biztonságot ahhoz, hogy működhessen.

Az évek során a sok millió liter üzemanyag után a vállalkozó mennyi adót és járulékot fizetett be, nem is beszélve a beruházásokról, az alkalmazottak fizetéséről és mindezek utáni közterhekről. A magántulajdonú, sokszor családi tulajdonban lévő, évtizedek (vagy éppen egy élet) munkájával és visszaforgatott nyereségével fejlesztett vállalkozás mindezek után most, néhány hónap alatt – nemhogy önhibáján kívül, de tudatos veszteségképzést követően – tönkremegy, hogy valaki aztán átvegye és üzemeltesse. Persze, csak átmenetileg…

És ha ez sem volna elég, akkor még az évek során összegyűjtött családi vagyon, a személyes egzisztencia is veszélybe kerülhet: hiszen a fejlesztésekre és más finanszírozási igényre ezek a vállalkozók jellemzően banki hiteleket vettek fel, a hitel visszafizetésének fedezete pedig a folyamatos és stabil működésből származó árbevétel. Ha ez megszűnik, ha az üzemeltetést más veszi át, akkor a bankhitel felmondásra kerülhet és jöhet a biztosítékok érvényesítése, amely jellemzően a családi ház, vagy lakás és a tulajdonos magánszemély készfizető kezessége.

Nem akarunk kitérni részletesen sem a magántulajdon szentségére, sem a hatósági ármegállapítás törvényi kereteire és elveire, sem a jogbiztonságra, mert biztosak vagyunk abban, hogy gyakorlatias, megoldásra törekvő tárgyalással – ahogy a koronavírus-járvány elmúlt majd’ két évében mindeddig sikerült – most is tudunk gyors és hatékony megoldást találni az érintett vállalkozók problémájára. A megoldás lényege az, hogy ne egyedül a magyar üzemanyag-kiskereskedő vállalkozások viseljék a hatósági ármegállapítás terheit, hanem – ha az valóban társadalmi érdek – a társadalom több csoportja és az állam is vállaljon szerepet benne!

Ilyen megoldás lehet például az, hogy a nagykereskedelmi ár alakulásához kötjük a hatósági kiskereskedelmi ármaximumot, így egy minimális nyereséget biztosítva a vállalkozóknak a fennmaradáshoz. Meg kell vizsgálni az érintett vállalkozói kör – jellemzően magyar kkv-k – számára kárenyhítő juttatás biztosításának a lehetőségét a veszteség, árbevétel, forgalmazási mennyiség arányában. Megvizsgálandó a nagykereskedelmi ár maximalizálásának lehetősége is, hogy ne csak a kiskereskedelem kisvállalkozói viseljék a terheket, hanem a tőkeerős nagykereskedő is részt vállaljon benne.

Az ármaximálás átmeneti idejére kedvezményes pénzügyi lehetőséget is lehet biztosítani az érintetteknek (pl. kamatmentes áthidaló hitel, pl. a Széchenyi Kártya Program keretében). Kiegészítő, de rendkívül fontos eszköz lehet az is, hogy – a kiszámíthatóság és kalkulálhatóság kedvéért, a bizonytalanság elleni fellépésként – deklarálásra kerülne, hogy a mostani intézkedés nem hosszabbodik meg ismételten, vagy ha igen, akkor a benzinkutasok a veszteségeikért ellentételezést kapnak. A fenti eszközöket kiegészítheti adó- és járulék-kedvezmény is, a vállalkozás és alkalmazottjai tekintetében, a vállalkozók kitartását erősítendő, az elbocsájtásokat megelőzendő.

A fenti megoldási javaslatok egymással kombinálva is megvalósíthatók és nyitottak vagyunk további ötletekre is.

Bízunk abban, hogy a gazdasági kormányzat nem hagyja magára az árstop miatt a megszűnés szélére került kisvállalkozókat: ezért akarunk tárgyalni és megegyezni!

Perlusz László,
a VOSZ főtitkára 

73 hozzászólás

  1. Its like you read my mind! You appear to know a lot about this,
    like you wrote the book in it or something. I think that you could do with a few pics to drive the message home a little
    bit, but instead of that, this is great blog.
    A great read. I will definitely be back.

  2. It’s going to be finish of mine day, except before finish I am reading this great post
    to improve my experience.

  3. I love your blog.. very nice colors & theme. Did you design this website yourself or did you
    hire someone to do it for you? Plz reply as I’m looking to construct my own blog and would like to
    find out where u got this from. many thanks

  4. I believe that is one of the most important information for me.
    And i am satisfied reading your article.
    However should statement on few basic issues, The website taste is wonderful, the
    articles is actually nice : D. Excellent task, cheers

  5. I’m really enjoying the design and layout of your blog.
    It’s a very easy on the eyes which makes it much more pleasant for me to come here and
    visit more often. Did you hire out a designer to create your theme?
    Exceptional work!

  6. I’m truly enjoying the design and layout of your website.

    It’s a very easy on the eyes which makes
    it much more pleasant for me to come here and visit
    more often. Did you hire out a designer to create your theme?
    Fantastic work!

  7. Have you ever thought about including a little bit more than just your articles?

    I mean, what you say is important and all. However think
    of if you added some great graphics or videos to give your posts more, „pop”!
    Your content is excellent but with images and video clips, this blog could undeniably be one of the most beneficial
    in its field. Superb blog!

  8. Greate article. Keep writing such kind of info on your site.
    Im really impressed by your site.
    Hey there, You have done a fantastic job. I will certainly digg it and individually
    recommend to my friends. I’m sure they will be benefited from this
    web site.

  9. After I initially left a comment I seem to
    have clicked on the -Notify me when new comments are
    added- checkbox and now every time a comment is added I
    recieve four emails with the exact same comment.
    Is there a way you are able to remove me from that service?
    Many thanks!

  10. Hi there just wanted to give you a brief heads up and let you know a few of the images aren’t loading correctly.
    I’m not sure why but I think its a linking issue.
    I’ve tried it in two different browsers and both show the same results.

  11. Excellent post but I was wondering if you could write
    a litte more on this subject? I’d be very thankful if
    you could elaborate a little bit further. Thank you!

  12. Sweet blog! I found it while browsing on Yahoo News. Do you have any suggestions on how to get listed in Yahoo News?

    I’ve been trying for a while but I never seem to get there!
    Thank you

  13. Hello to all, for the reason that I am in fact keen of reading this website’s post to be updated daily.
    It consists of fastidious information.

  14. Thanks for every other fantastic post. Where else may just anybody
    get that type of information in such an ideal method of writing?
    I’ve a presentation subsequent week, and I’m at the search for such
    information.

  15. First of all I want to say terrific blog! I had a quick question that I’d like to ask if you don’t mind.

    I was curious to find out how you center yourself and clear
    your thoughts prior to writing. I’ve had a difficult time clearing
    my mind in getting my thoughts out. I do take pleasure in writing but it just seems like the first 10 to 15 minutes tend to be lost just trying to figure out how to begin. Any suggestions
    or hints? Thanks!

  16. Sweet blog! I found it while surfing around on Yahoo News.
    Do you have any tips on how to get listed in Yahoo News?
    I’ve been trying for a while but I never seem to get there!
    Thank you

  17. I just couldn’t depart your site before suggesting that I really enjoyed the standard info a person provide
    in your visitors? Is gonna be again ceaselessly to inspect
    new posts

  18. I was extremely pleased to uncover this great site.

    I need to to thank you for your time just for this fantastic read!!
    I definitely liked every part of it and i also have you saved
    to fav to see new stuff on your site.

  19. Howdy! This is kind of off topic but I need some help from
    an established blog. Is it hard to set up your own blog?
    I’m not very techincal but I can figure things out pretty quick.
    I’m thinking about making my own but I’m not sure where to start.
    Do you have any points or suggestions? Cheers

  20. For newest news you have to visit world-wide-web and on world-wide-web I found this site as a most excellent website for most up-to-date updates.

  21. It’s an remarkable post for all the internet viewers; they will take benefit from it I am sure.

  22. Have you ever thought about publishing an e-book or guest authoring on other websites? I have a blog based upon on the same subjects you discuss and would really like to have you share some stories/information. I know my subscribers would enjoy your work. If you are even remotely interested, feel free to send me an e mail.

  23. Hi there friends, nice piece of writing and pleasant arguments commented here, I am truly enjoying by these.

  24. I am extremely inspired with your writing skills and alsosmartly as with the format for your blog. Is this a paid subject matter or did you customize it yourself? Either way stay up the nice quality writing, it’s rare to see a nice blog like this one nowadays..

  25. Hello there, just became aware of your blog through Google, and found that it is really informative. I’m gonna watch out for brussels. I will appreciate if you continue this in future. Many people will be benefited from your writing. Cheers!

  26. I simply could not leave your web site prior to suggesting that I extremely enjoyed the standard information a person supply for your visitors? Is going to be back incessantly in order to check out new posts

  27. wonderful publish, very informative. I’m wondering why the other experts of this sector do not understand this. You should continue your writing. I am sure, you have a huge readers’ base already!

  28. Hi there, I want to subscribe for this weblog to take newest updates, so where can i do it please assist.

  29. Hi there! I just would like to give you a huge thumbs up for the great info you’ve got here on this post. I will be coming back to your blog for more soon.

  30. Wow, this article is good, my sister is analyzing such things, so I am going to inform her.

  31. What’s up friends, how is all, and what you wish for to say about this piece of writing, in my view its really remarkable designed for me.

  32. Hi my family member! I want to say that this article is awesome, great written and come with almost all significant infos. I’d like to see more posts like this .

  33. You made some good points there. I looked on the internet for more information about the issue and found most individuals will go along with your views on this site.

  34. Hola! I’ve been following your weblog for a long time now and finally got the bravery to go ahead and give you a shout out from Houston Tx! Just wanted to tell you keep up the excellent job!

  35. It is not my first time to pay a visit this site, i am visiting this website dailly and take pleasant data from here everyday.

  36. Whats up are using WordPress for your blog platform? I’m new to the blog world but I’m trying to get started and create my own. Do you need any coding knowledge to make your own blog? Any help would be greatly appreciated!

  37. Hey there, I think your blog might be having browser compatibility issues. When I look at your blog in Chrome, it looks fine but when opening in Internet Explorer, it has some overlapping. I just wanted to give you a quick heads up! Other then that, very good blog!

  38. I have been surfing online more than three hours lately, yet I never found any fascinating article like yours. It’s pretty worth enough for me. Personally, if all webmasters and bloggers made good content as you did, the net might be much more useful than ever before.

  39. It’s a shame you don’t have a donate button! I’d most certainly donate to this superb blog! I suppose for now i’ll settle for book-marking and adding your RSS feed to my Google account. I look forward to brand new updates and will talk about this site with my Facebook group. Chat soon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük