vendeglatas, oktatas, szakkepzes, tenkes csarda, kovacs gabor

Kovács Gábor: Egy színvonalas vendéglátóipari iskola létrehozásán dolgozom

A vendéglátásban csehül állunk az utánpótlással. Nem újkeletű a probléma, az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Megtesszük, amit csak tudunk – mondta az Üzletemnek Kovács Gábor, a csarnótai Tenkes Csárda tulajdonosa, a portál “12 kérdés – 12 válasz” rovatában.

Kovács Gábor 1999-ben döntött úgy, hogy megmenti a bezárt, romos Tenkes Csárdát. Megálmodta a régi-új helyet, százéves berendezési tárgyakat gyűjtött, eredeti magyar recepteket keresett. A Tenkes 2014-ben Rozmaring díjat kapott, 2016-ban a Baranya Megyei Értéktár tagja lett, a Magyar Turizmus Minőségi Díjjal pedig kétszer is kitüntették. Az idáig vezető útról is olvashatnak az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 430. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Nincs ilyen. Inkább sok apró, éltető pillanatról tudnék beszámolni.  Mikor jelesre vizsgázik egy elsőre reménytelen hozzáállással bíró tanulónk, akit nem hagytunk veszni. Amikor ráébresztünk egy ilyen fiatalt, milyen tehetség birtokában van és szakmai sikereket ér el. Mikor valami olyat tudok kihozni kollégáimból, hogy azon képességeiknek nem is voltak tudatában… Vagy hogy Nemzeti Értékké terjesztették fel a Tenkes Csárdát. Talán ezek a mozgatórugói működésemnek. Legyen szó bármilyen tevékenységről, ezeket a sikereket sok év befektetett munkája tudja meghozni, és ilyenkor nem sajnálok egyetlen, ezzel töltött pillanatot sem az életemből.

– Milyen távra tervez?

– Egy hagyománytisztelő és őrző ember sosem a maga élethosszára tervez. Inkább az inspirálja, ha nyomot hagy magából az utána következőknek. Ez teszi ki a mindennapjaimat, minden építőkocka helyre kerülése ezt szolgálja. Több, mint 100 éves csárdát tovább üzemeltetni, életben tartani az utókor számára, felkutatni múltját, azt ápolni és megmutatni az utókornak, nem egy emberöltőt tesz ki.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Egy magas színvonalú vendéglátóipari iskola létrehozásán dolgozom, mert utánpótlással csehül állunk. Nem újkeletű a probléma, az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Megtesszük, amit csak tudunk.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Mindig is éreztem hiányát valakinek, akitől tanácsot lehet kérni, nekem ez nem adatott meg. Ösztönösen igyekeztem ezt az űrt betölteni, így már egész fiatalon az élet minden területéről jóval idősebb barátaim voltak, akik sokra jutottak. Utamon viszont végig egyedül jártam, ami nem könnyítette meg a dolgom. Ellenben olyan tapasztalatokkal vértezett fel, amelyeket semmiért nem cserélnék el.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Nem hiszek ebben már. Abban hiszek, hogy a munkakörülményeik megfelelőek legyenek, lehetőségeik a fejlődésre adottak, képzések minden időben számukra igénybe vehetők, és én mindig ott vagyok, bármi merül fel az életükben. Sok történetet tudnék mesélni, milyen eszközökkel próbáltam motiválni kollégáimat, amint a nagy könyvben meg van írva… 22 éve dolgozom a csapatommal, volt sokféle emberrel dolgom ennyi év alatt. Ha a mára kialakult kollektíva nem lenne elhivatott, ha nem volnának nyitottak az újra személyiségükből fakadóan, több évtized után, bármit tehetnék, nem vinne eredményre, mert volt ilyenre is példa, sok. Legyen számukra az a motiváció – mára ezt vallom –, hogy a csapatunk tántoríthatatlanul megy előre, jöjjön bármi. Mint biztos pont, ott leszek mögöttük mindig, minden pillanatban. A többi rajtuk múlik, mit vesznek mindebből észre és igénybe. Amint az ábra mutatja, igencsak méltányolják. Azon tulajdonságomon viszont ennyi idősen sem tudok változtatni, hogy mai napig hiszek az emberekben és a legjobbat feltételezem mindenkiről, az első találkozástól kezdve.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Lássuk be, ma mindennemű kétkezi munka virágkorát éli. Mikor betelni látszik a pohár, sokszor eszembe jut, hogy elmegyek kitanulni egy asztalos vagy ács szakmát, és pár éven át csakis kizárólag fizikai munkát végeznék, fizetés nélkül. Amellett, hogy létrehoz az ember valamit, alkot, a lelket is pallérozza egy természetes anyaggal való együtt dolgozás. Ráadásul manapság nagy értéke van egy jó szakma gyakorlójának, ha tisztességes.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Maga a Tenkes Csárda egy kapcsolatépítő központ. Szégyen ide, szégyen oda, tudatosan nem építem. Ha érzem a felém áradó szimpátiát, akkor bárkivel szívesen azonnali beszélgetésbe kezdek. „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.”

– Mire sajnálja az idejét?

– Az értéktelen, felszínes emberi kapcsolatokra. Talán ez a korral jár…, illetve a magyarázkodások végighallgatására.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Az őszintétlenséggel. Ha nem néznek a szemembe. Minden kudarc elviselhető, minden nehézség áthidalható, ha egyenes emberekkel vagyunk körülvéve. Aztán a kifogások keresésével. Maga a szó sem szerepel a szótáramban.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Jelen pillanatban is vállalok. Ám bármilyen, a természet megóvásával kapcsolatos önkéntes munkában részt veszek.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Az egészségmegőrzésre, családom boldogulására… és hát igen… az öreg autókra.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Egy mindentől távol eső tengerparti kőház, ahol teljes az önellátás. Emellett hobbim a veterán autók gyűjtése, összességében az autókkal való foglalatoskodás. Ezért építtettem újjá az elmúlt években egy GAZ 51-es „Molotov” teherautót vagy épp egy 26 éves Volkswagen LT 28 kisbuszt. Bármilyen, autókkal kapcsolatos tevékenység felüdülést jelent számomra.

Forrás: üzletem.hu
Fotó: Tenkes Csárda