gazdasag, valsag, perlusz laszlo, vosz

Perlusz: év végére tetőzhet a válság a vállalkozói szektorban

Az év végére gyűrűzhet be a válság, erősítette meg a VG-nek Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, aki szerint a termelékenység növelése a mostani helyzetben az egyetlen megoldás a túlélésre – írta a Világgazdaság.

Csak azok a vállalatok fognak talpon maradni, amelyek akár már rövid távon jelentős termelékenységnövekedést képesek elérni – mondta a VG-nek Perlusz László, a Vállalkozások és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, miután egyre több jel utal arra, hogy

nagyon nehéz időszak elé néznek a következő hónapokban a magyarországi cégek az energiaárak drasztikus emelkedése és az akadozó gázellátás miatt.

Európa-szerte azzal szembesülnek a vállalatok, hogy egyre nagyobb terhet kell elviselniük a működési költségek folyamatos emelkedése miatt. A német kormány a nyár elején erre válaszul 5 milliárd eurós csomagot fogadott el, amellyel az energiaintenzív cégeket kívánja támogatni. Azt nem tudni, hogy hazánkban hasonló programra lehet-e számítani, mindenesetre Perlusz László jelezte, várják azokat pályázatokat, amelyekből energetikai beruházásokat tudnak végrehajtani, és amelyekkel csökkenteni tudják a költségeiket, ugyanakkor rögtön hozzátette, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, jó néhány hónap, mire ezek a beruházások termőre fordulnak. Hangsúlyozta, hogy az állami szerepvállalás elengedhetetlen ezen a téren.

Az érdekképviseleti vezető szerint a második negyedéves GDP-adatokból még nem látszik a válság, és a harmadik negyedévben is csak mérsékelten fog kitűnni, de a lassulás egyértelmű, és a következő hónapokban csak rosszabb lesz.

Az év végére nagyon súlyos helyzetbe kerülhet a vállalati szektor

– figyelmeztetett Perlusz László. (Az egyik legnagyobb hazai munkaerő-közvetítő és toborzóvállalat, a Hays Hungary is hasonló forgatókönyvet vázolt fel nemrégiben a VG-nek, a jelenlegi kilátások alapján év végén, jövő év elején jöhet a fekete leves a munkaerőpiacon.) A VOSZ főtitkára szerint a kis és közepes cégek körében sokan lehetnek, akik szüneteltetni fogják a tevékenységüket. Azt viszont szerinte egyelőre nagyon nehéz megítélni, hogy lesz-e egy kisebb csődhullám, mindenesetre azt biztos, hogy erősen aggódnak a vállalatok, hogy mi lesz télen, és hogyan alakul az energiaellátás. Ráadásul továbbra is probléma, hogy nem enyhülnek a beszállítói gondok, az alapanyag- és a nyersanyagellátás még mindig akadozik. 

Perlusz László szerint nem várt fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy a mostani helyzetben változás álljon be. 

Egyre kevesebben remélik, hogy ennek a háborúnak idén vége lehet, pedig ez lenne az egyedüli tartós megoldás, bár már egy fegyverszünet is elég lenne ahhoz, hogy normalizálódjanak a piacok

– tette hozzá a VOSZ főtitkára, aki úgy véli, a régi árszintek semmiképp sem fognak visszatérni. Most úgy tűnik, talán a jövő év második felében javulhat érdemben a helyzet, addig a gazdasági konjunktúrában érdemi változásra nemigen lehet számítani.

Forrás: vg.hu
Fotó: Freepik / Rawpixel