logisztika, fuvarozas, díjemeles

Közúti fuvarozás: jellemzően 30 százalékos díjemelés

A rendszerváltás óta nem látott mértékben nőttek a közúti árufuvarozás költségei, a növekedésből adódó díjemelési igény az ágazatban elérheti 30 százalékot 2021-hez képest – jelentette a DigiLog Consulting.

A cég az idén vezette be a növekedésből adódó díjemelési igényt kifejező közúti fuvarozási árindexet.

A honlapjukon elérhető közleményükben kifejtik, hogy az index emelkedése az első fél évben meghaladta a korábban az egész évre becsült 21 százalékot, ezért módosították éves előrejelzésüket 30 százalékra, hiszen előre láthatólag a szektor működési költségeinek emelkedése az év hátralévő részében is folytatódik.

A belföldi fuvarozási ágazatban az index növekedése 23,2 százalékos volt az év első hat hónapjában, míg a nemzetközi fuvarozásban 22,1 százalék. A tanácsadó cég az év egészére a belföldi fuvarozási szegmensben 30,3, a nemzetköziben 29,8 százalékos növekedésre számít.

A dinamikus költségnövekedést a második negyedévben az üzemanyagárak és bérköltségek emelkedése hajtotta, új elemként a költségsoron megjelentek a drágább járműbeszerzések és finanszírozási költségek – írták.

Az áremelés okai: ÉCS, humánerőforrás, üzemanyag, finanszírozás

Kiemelték, hogy a magasabb költségek már az első hat hónapban 22-23 százalékos fuvardíjnövekedést indokoltak volna, azonban a fuvarozók ennek egy részét, mintegy 13-15 százalékos díjemelést tudtak csak érvényesíteni az áraikban. Ebből is adódik, hogy a második negyedévben már enyhe kapacitáshiány jellemezte a közúti szektort, amely a teljes áruszállítás mintegy 70-75 százalékát adja.

A közúti fuvarozási árindex tartalmazza a közúti fuvarozás összes költségét, úgy, mint üzemanyag, gépkocsivezető, autópálya, értékcsökkenés, lízing kamatok és az egyéb költségek (szerviz, biztosítások, irodai és más költségek). Ezen túlmenően figyelembe veszi az euró árfolyamváltozását, a termelékenységi mutatók (például járművek futásteljesítménye) és hatékonysági mutatók (például az üres futások) hatásait is – olvasható a cég honlapján.

Forrás: MTI
Fotó: Freepik