A Széchenyi Kártya húsz éves története bebizonyította, hogy az egyik legsikeresebb gazdaságfejlesztési eszköz, jelentős szerepet tölt be a kis- és középvállalkozó (kkv) szektor finanszírozásában – hangsúlyozták a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20 éves évfordulójára rendezett ünnepségen felszólalók kedden, Budapesten.
Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, a Demján Sándor nagyvállalkozó kezdeményezte Széchenyi Kártya a gazdaság és a politika sikeres együttműködését mutatja, a termék nehéz időkben bizonyította válság- és időállóságát.
A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a kártya a vidék hitelezőjévé is vált,
a kibocsátott Széchenyi Kártyák 75 százaléka vidéki vállalkozásokhoz került.
Krisán László méltatta a kormány elkötelezettségét a kkv-k finanszírozásában, a Széchenyi Kártya támogatásában, és megköszönte a rendszerben együttműködő bankok, intézmények, vállalkozások munkáját.
A KAVOSZ vezérigazgatója ismertette, hogy a Demján Sándor által vizionált 100 ezer helyett mostanra 600 ezer hiteligénylést fogadtak be Széchenyi Kártyán keresztül, amiből 430 ezer hitelszerződés már megvalósult mintegy 5700 milliárd forint értékben.
Parragh a vállalati hitelezés mellett érvelt
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hangsúlyozta, a Széchenyi Kártya együttműködésen alapuló termék, kritikus időszakban segítette a kkv-k hitelezését, fennállása óta egyre nagyobb hányadot tölt be a kkv-k hitelezésében.
A vállalati hitelezést nem szabad abbahagyni – jelentette ki Parragh László, aki fontosak nevezte a fenntartható gazdasági növekedés meglétét, és a kihívások között említette a társadalmi és gazdasági erőforrások összehangolását a technológia új világában. Az MKIK elnöke jelezte, a KAVOSZ a húsz éves tapasztalatra építve hamarosan megjelenik a vállalkozások fejlesztését segítő új területeken is.
Eppel: a VOSZ további vállalkozásfejlesztési szolgáltatásokkal fog jelentkezni
Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Széchenyi Kártyának jelentős társadalmi hatása is van a gazdasági mellett, küldetése egybecseng a VOSZ céljával, a magyar vállalkozások segítésével.
A VOSZ elnöke elmondta, szövetségük jövőre lesz 35 éves, és a szervezet 5 éves stratégiája mentén aktívabb, szervezettebb munkával kívánja segíteni a vállalkozásokat, egyebek közt bővítik vállalkozásfejlesztő tevékenységüket.
Az ünnepségen jubileumi kártyákat adott át sikeres vállalkozásoknak Orbán Viktor miniszterelnök, Parragh László, Eppel János, és Krisán László a közreműködő bankok, pénzintézetek vezetőinek közreműködésével, továbbá jubileumi díjjal ismerték el a bankok, a garanciaintézményeik vezetőit, a KAVOSZ ügyintézőit.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd