Szeptember végén alakuló ülést tartott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Női Vállalkozói Szekciójának Baranya vármegyei Csoportja. Az eseményt – mintegy 30 fő részvételével – a Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatal Szenátusi termében rendezték meg.
A Baranya vármegyei csoport vezetője dr. Egerszeginé Koncz Eliza, a TrustLine Hungary Kft. tulajdonosa többek között hangsúlyozta, „a csoport célja a közösségépítés, a helyi női vállalkozók együttműködésének erősítése, vállalkozói fórumok szervezése és kapcsolatépítés a VOSZ Női Vállalkozói Szekció megyei csoportjaival, a Női Vállalkozói Szekció vezetésének iránymutatása alapján”.
Az alakuló üléshez fórumbeszélgetés is kapcsolódott „Különböző generációba tartozó munkavállalók értékei – női vállalkozói szemmel” témában, amelyen női vállalkozók gyakorlatból kiemelt problémák bemutatása mellett megoldási javaslatok is megfogalmaztak.
Az alakuló ülésen részt vett Lakatosné Lukács Zsuzsanna, az országos Női Szekció elnöke, Gláser-Katona Zsuzsanna társelnök, valamint Zámbori Bíró Tamás a VOSZ Baranya vármegyei társelnöke, Csizmadia Gábor a VOSZ Somogy vármegyei elnöke és Mrázik Csaba a FIVOSZ Baranya vármegyei elnöke.