vosz-baranya-demjan-sandor-sarszentmihaly-masterplast-tibor-david

Öt éve nincs közöttünk, miközben több mint három éve már szobor is áll az emlékére. A sárszentmihályi Demján-szobor és a hozzá kapcsolódó park méltó emléket állít a VOSZ alapítójának, a filantróp üzletembernek.  Már három éve áll Demán Sándor szobra Sárszentmihályon Parkot neveztek el és szobrot avattak Demján Sándor emlékére aTovább!

vosz-barometer-egyensuly-intezet-gazdasag

Kiadta az Egyensúly Intézet gazdasági előrejelzését, amely a II. negyedévről szól. Az Egyensúly Intézet előrejelzése szerint idén a gazdaság stagnálni fog (0,2%-os GDP növekedés várható idén, és csak 2024-ben jöhet érdemi növekedés). Lassuló tendenciával, és nem markáns mértékben ugyan, de folytatódott Magyarországon a legfontosabb gazdasági bizalmi indikátorok korrekciója. A VOSZTovább!

Stratégiai megállapodást kötött három vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet a magyarországi vállalkozások hatékonyabb támogatása érdekében. Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. vezetői a megállapodást június végén, Budapesten írták alá. Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkáraTovább!

co-op-hungary-elelmiszer-kereskedelem-boltmegujitasok

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén májusban.A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért vártnál jobb eredmény mellett a cégcsoport tavaly tovább folytatta boltmegújítási programját is.   Több mint 10 százalékkal növelte forgalmátTovább!

Európai Bizottság, munkaerőpiac, gazdasági előrejelzés, infláció

Javuló növekedési kilátások, csökkenő államháztartási hiányok, reziliens munkaerőpiac – többek között ezek a megállapítások állnak az Európai Bizottság május közepén publikált előrejelzésében. Az európai gazdaság továbbra is reziliens a kihívásokkal teli globális környezetben. 2023 első negyedévében az alacsonyabb energiaárak, az ellátási korlátok enyhülése és az erős munkaerőpiac mérsékelt növekedést eredményezett,Tovább!

kokut-europai-unios-palyazat-fejlesztes-melio-start-horvath-laszlo

Sokat hallani a különböző európai uniós projektek esetében a megvalósítás közbeni nehézségekről. Egy hátrányos helyzetűeket támogató, komplex program azonban megmutatta, mi a titka a sikeres pályázatnak. Egy mintegy 600 fős település, Kőkút község EU-s fejlesztését néztük meg. Kőkút Község Önkormányzata 199 998 471 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatástTovább!

Gyermekvedelem-szoleszet-munkaeropiac-europai-unio

Szőlészetekben alkalmazható tudást és elhelyezkedési lehetőséget biztosít gyermekvédelemben lévő fiatalok számára egy európai uniós támogatással megvalósuló program keretében a Baranya Vármegyei Kormányhivatal – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára Pécsen. Fülöp Attila a program keretében Baranya vármegyében tevékenykedő borászok, szőlősgazdák számára rendezett pécsi munkáltatói fórumon reményének adott hangot,Tovább!

vosz-35-eves-vallalkozoi-forum-baranya

Pécsen járt vállalkozói fórumával a jubileumát ünneplő érdekképviselet A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei szervezetei idén március folyamán tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket. Ennek apropóján a vállalkozói érdeképviselet a gyűlések előtt vállalkozói fórumokat tart országszerte, amelynek soron következő rendezvényére Pécsett került sor kedden. Az eseményen elhangzott: a jelenlegi helyzetbenTovább!

pte-rovitex-textil-allergen-egyuttmukodes-fejlesztes

Megköti a levegőben található szennyező anyagokat, allergéneket az a speciális textil termékcsalád, amelyet a Pécsi Tudományegyetem kutatói és egy helyi textilipari cég, a Rovitex szakértői fejlesztenek. Minden harmadik magyarnak okoznak valamilyen egészségügyi problémát vagy allergiát az otthonunkban, munkahelyünkön, iskolákban is előforduló káros anyagok. A betegségek elleni küzdelemben nagy segítséget jelenthetnekTovább!