„Az együttműködésben, a közös gondolkodásban hisz” – nyilatkozta még 2017-ben a megyei napilapnak Horváth László. A szigetvári Melio-Start Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét a VOSZ Baranya Megyei Szervezetének közgyűlése választotta meg, miután Tímár Lajos korábbi elnök nyugdíjba vonult. – Minden feladat megtiszteltetés, a VOSZ megyei elnökének lenni is az – mondta kérdésünkre HorváthTovább!

A VOSZ Baranya Megyei Szervezete folytatta korábbi elhatározását, mely szerint a területi Prima Díjátadó gálákat a megye, Pécsen kívüli jelentősebb városaiban rendezi meg, idén Szigetváron, a Vigadóban.  A megyei Prima Díjak mellett átadták az Év Vállalkozója elismeréseket is, és megemlékeztek Demján Sándorról, a VOSZ nemrégiben elhunyt alapítójáról, elnökéről is. ATovább!

Jó hír a vállalkozóknak, hogy nem csupán a kimondott szakterületével foglalkozik a szeptember 18-i Big Marketing Day – II. Dél-Dunántúli Online Marketing Konferencia. A pécsi rendezvény, amelyre elsősorban a Tolna, Somogy és Baranya megyében működő cégek képviselőit várják, olyan kapcsolódó területekre és eszközökre is fókuszál majd, amelyek ismerete és tudatosTovább!

Saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szeptember 30-án – mondta Dávid Ferenc kedden az MTI-nek, megerősítve a Független Hírügynökség információját. A főtitkár részleteket nem árult el távozásáról az MTI-nek.Dávid Ferenc 2006 február elseje óta főtitkára a VOSZ-nak, a tisztségre háromszor választottákTovább!

A VOSZ Baranya Megyei Szervezete az elnökség által elfogadott stratégia mentén haladva idén sem a megyeszékhelyen, hanem ezúttal Mohácson rendezte meg az immáron 11. Baranya Megyei Prima Díjátadó gálát.Az eseményről a mohácsi önkormányzat lapja számolt be. A házigazdai szerepet idén Mohács vállalta, a gála az önkormányzat dísztermében volt.– A Prima PrimissimaTovább!

A CIPA látogatása kapcsán május közepén rendeztek fórumot Budapesten, melyen több vállalkozás és település polgármestere vett részt. A VOSZ megyei szervezetét Tímár Lajos képviselte. Megyei elnökünk kifejtette, a „kemény kétoldalú kapcsolatépítés” folyományaként elkezdődött egy olyan anyag kidolgozása, amelyben a Baranya megyei vállalkozások és önkormányzatok fejtik ki, hogyan tudnának együttműködni egy-egy kínaiTovább!

Egy vállalkozói érdekképviselet vezetőjének egy adókoncepciót nem csak a vállalkozások szempontjából kell vizsgálnia, hanem a magánszemélyek szempontjából is. Mint vállalkozók, vállalkozás tulajdonosok, vállalkozás vezetők egyaránt magánszemélyek vagyunk. Nem beszélve arról, hogy valamennyi munkavállalónk magánszemély. Így Pécs MJ Város 2017. évi adókoncepciójának véleményezésénél a vállalkozásokat terhelő adók mellett érzékenynek kell lennünkTovább!

November 11-én, ezúttal Komlón adták át a 10. Baranya Megyei Prima díjakat. A díjátadó gálának idén Komló volt a házigazdája. A Prima Díjakat idén Pinczehelyi Sándor, Dr. Farkas Ferenc és Pilár Gábor kapták.Tovább!

Országos címzetes elnökségi tagunk, korábbi megyei elnökünk és országos küldöttünk Pro Comitatu díjat vehetett át. Mint azt Nagy Csaba, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke facebook-bejegyzéses indoklásában írta, az elismerést Kiss Endre, a Szigetvári Takarékszövetkezet elnöke a helyi kultúra és civil kezdeményezések terén végzett kiemelkedő munkája, illetve a megyei kis- ésTovább!

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szeptember 13-i ülésén tárgyalta a Gazdaságpolitikai Bizottság előterjesztését az ország versenyképességét jelentősen elősegítő intézményrendszer megalapozását szolgáló, az ez irányú nemzetközi tapasztalatokat is bemutató tanulmány alapján. A VOSZ Elnöksége megvitatta az előterjesztést és határozatot hozott:A VOSZ megállapítja, hogy az ország fejlődőképességének egyik kulcspontja aTovább!