vosz-aremeles-haszon-adoemeles

A magyarországi vállalatok alapvetően nem azért emelték az áraikat, hogy még több haszonra tehessenek szert, hanem azért, hogy az egymást követő válságokban talpon tudjanak maradni – hangsúlyozta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az MTI-nek szerdán elküldött közleményében. A VOSZ szerint a hazai cégek jövedelmezősége valószínűleg nem nőtt jobban a korábbiTovább!

vosz, kereskedelem, valsag, arstop

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) álláspontja szerint meg kellene tervezni az élelmiszerekre érvényes árstopok kivezetését. Az MTI-hez eljuttatott közleményében az érdekképviselet kiemelte, az árbefagyasztások feloldása az infláció remélt csökkenésével párhuzamosan, fokozatosan történhetne meg a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét figyelembe véve. A VOSZ szerint erre várhatóan tavasz végétőlTovább!

vosz-aremeles-haszon-adoemeles

A következő időszakban a magyar gazdaságnak, a gazdaság szereplőinek nehéz nemzetközi körülmények között kell teljesíteniük – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, Budapesten a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hagyományos éves üzleti eseményén, a 23. Vállalkozók Napján. Hozzátette: cél a magyar gazdaság növekedésének fenntartása, ehhez meg kell védeni a munkahelyeket,Tovább!

vosz, munkavallalo, munkajog, Gazsi Attila

Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló közösségi rendelkezések hazai jogba való átültetéséről egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) Monitoring bizottsága csütörtökön Budapesten – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). Az MTI-hez eljuttatott közleményben ismertetik: az ülésen a kormány képviselői tájékoztattákTovább!

vosz-valsag-perlusz-laszlo-szechenyi-kartya

A VOSZ főtitkára volt a vendége az ATV Egyenes beszéd című műsorának. Perlusz László többek között felhívta a figyelmet, hogy a feldolgozóipari cégeknek megadott rezsitámogatás jó döntés volt, ugyanakkor ez mindösszesen 50-55 ezer vállalkozást érint. Perlusz László beszélt még a megszűnő vállalkozások következményeiről, a Széchenyi Kártya lehetőségeiről, valamint, hogy kb.Tovább!

vosz-valsag-energiavalsag-kamatstop

Az infláció megfékezése, a recesszió elkerülése és a vállalkozások megerősítése érdekében a kormánynak be kellett avatkoznia, ezért elfogadva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) kérését arról határozott, hogy a lakossági kamatstopon túl, az államilag nem támogatott, változó kamatozású, forint alapú kkv hitelekreTovább!

vosz-aremeles-haszon-adoemeles

A VOSZ arra kéri a magyar kormányt, hogy mindent tegyen meg a vállalkozásokat sújtó energiaár-robbanás drámai hatásainak enyhítése, a drasztikusan emelkedő finanszírozási költségek csökkentése és munkaerő költségek féken tartása érdekében. A jelenlegi válság okozta gazdasági környezetben a magyarországi vállalkozásokat komplex sokkhatás éri: az energiaárak robbanás-szerű többszöröződése, a hitelekhez kapcsolódó terhek drasztikus emelkedéseTovább!

perlusz-laszlo-vosz-valsag-mnb

A Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége szerint nagyot drágulhatnak a vállalati kölcsönök, akár 20 százalékra is nőhet a piaci kamat, miután múlt pénteken 18 százalékra húzta fel az irányadó kamatlábat a Nemzeti Bank. A forint közben tovább erősödött az euróhoz képest.Tovább!

felelos-uzleti-magatartas-vosz-fivosz

Bár a kifejezés még kevésbé ismert a hazai üzleti életben, az OECD már több évtizede foglalkozik a főként multinacionális nagyvállalatok üzleti magatartásának szabályozásával. Irányelvek sokasága jelent már meg, és nemrégiben elkezdődött egy új tervezet vitája is, amelyet már az Európai Bizottság fogalmazott meg 2022 februárjában. Október 6-án, a Pénzügyminisztériumban rendeztékTovább!

energiavalsag-vosz-palyazat-vallalkozas

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) Monitoring Bizottsági ülésén bemutatták a gazdasági kormányzat kis- és középvállalkozások számára kidolgozott energiatámogatási programját, amely az energiaköltségek növekményéhez kapcsolódó támogatást és energiahatékonysági beruházáshoz kapcsolódó önerőt kiegészítő támogatást tartalmazza.A pályázati felület 2022. október 20-án lesz elérhető, így a támogatási pályázatokat ekkortól lehetTovább!