Jelentősen megugrottak a hazai kkv-k pénzügyi várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Átlagosan 8,5%-os árbevétel-, és 5,1%-os profitnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami 2006 óta a legmagasabb előrevetített várakozás. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, árbevétel és profitvárakozásuk egyaránt duplájára nőtt. RégTovább!

Egyre több támogatási lehetőség nyílik a magyarországi startup vállalkozások számára, amelyeknek a nemzetközi piacon nagyon erős versenyben kell helyt állniuk – állították szakértők augusztus közepén Budapesten, a szeptemberben induló InnoEnergy PowerUp! verseny kapcsán tartott háttérbeszélgetésen. Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary alapítója, az EH Invest inkubátorház igazgatóságának elnöke elmondta, hogy azTovább!

Elkerülő út és üzemcsarnok építésével 800 millió forintból fejlesztik a bólyi önkormányzat tulajdonában lévő ipari parkot – közölte augusztus közepén a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) az MTI-vel. A Terület- és településfejlesztési operatív programból (Top) finanszírozott beruházás során 1825 méter hosszúságú elkerülő út épül, amely közvetlenül köti majd össze az ipariTovább!

Barátkozós főnököt szeretnének, lendületet és tanulást ígérnek, rugalmas munkaidőben, vidám csapattal és inspiráló környezetben dolgoznának a Z generáció tagjai – derül ki a Monster.hu állásportál és a Future Work Festival közös gyorsfelméréséből. Az 1996 után született generáció tagjait arról kérdezték, hogy gyakornokként milyen értékeket tudnának nyújtani egy vállalat számára, ésTovább!

Kétszeresére emelkedett az Agrár Széchenyi Kártya maximális felvehető hitelösszege, ismét elérhető a költség- és kamatmentes hitel a kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett agrárvállalkozások számára – közölte a KAVOSZ Zrt. kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az Agrár Széchenyi Kártyán felvehető maximális hitelösszeg az eddigi 50 millió forintról 100 millió forintraTovább!

Már véleményezhető az új adóeljárási törvény, amely a jelentős egyszerűsítés mellett egyre több, Európában is példaértékű szolgáltatást biztosít az adózóknak. Az adóhivatal új szolgáltatással – mentorálással, és ha szükséges szakmai támogatással – segítené a kezdő vállalkozásokat. A tervezet szerint az ellenőrzést a revizoroknak 365 napon belül le kell zárniuk, azTovább!

Dávid Ferenc szerint az állami vállalati vezetőknek ugyanolyan jóknak kellene lenniük, mint a versenyszférában, ezért szerinte nem a jövedelmi oldalt kellene feszegetni, hanem a teljesítményit. Szerinte a bérplafon olcsó demagógia választási kampányban. Ostoba, harsány bohózatnak tartja az ellenzéki pártok legújabb népszavazási kezdeményezését a VOSZ főtitkára. Dávid Ferencnek nem a decemberTovább!

A Gránit Bank pénzügyi és gazdaságpolitikai szempontból is teljesítette a kormányzati elvárásokat, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium nyílt tendert ír ki a pénzintézetben lévő teljes, 36,5%-os állami részvénycsomag értékesítésére – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A miniszter kiemelte, hogy a hazai bankrendszer megerősítését és stabilitásának fenntartását stratégiai célként tűzte kiTovább!

Rekordszámú, több mint 400 kiállítót várnak Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítására és szakvásárára, a Szentlőrinci Gazdanapokra, amelyet augusztus 11. és 13. között huszonnegyedik alkalommal tartanak a baranyai kisvárosban. Pohl Marietta, a szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezetője a rendszerint mintegy 25 ezer érdeklődőt vonzó háromnapos eseményt beharangozó szerdaiTovább!

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. számú törvény 9/A paragrafusa értelmében nem folytathat napi fogyasztási cikk értékesítésére vonatkozó tevékenységet az a gazdasági társaság, amelynek a) nettó árbevétele több mint fele napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítéséből ered, b) bármely két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele külön-külön eléri a 15Tovább!