Az idei évtől bevezetett munkáltatói tájékoztató dokumentum tartalmi elemei alapján inkább tűnik egy munkaszerződés és a hozzá kapcsolódó munkaköri leírás keverékének, ami lássuk be, már megint egy feleslegesnek tűnő adminisztráció.Friss cikkében az Officina hozta fel a témát, és gyorsan mellé is tette egy, néhány ezer forintért letölthető mintát is.A munkáltatóiTovább!

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg -1 ponton áll. A minimális változás mögött az áll, hogy a kkv-k helyzetét leginkább meghatározó tényezők jelentősen, de ellentétes irányba mozogtak, így azok hatásai kioltották egymást. A cégek jelenleg növekvő közterhekre számítanak és megugrott a romlóTovább!

A CIPA látogatása kapcsán május közepén rendeztek fórumot Budapesten, melyen több vállalkozás és település polgármestere vett részt. A VOSZ megyei szervezetét Tímár Lajos képviselte. Megyei elnökünk kifejtette, a „kemény kétoldalú kapcsolatépítés” folyományaként elkezdődött egy olyan anyag kidolgozása, amelyben a Baranya megyei vállalkozások és önkormányzatok fejtik ki, hogyan tudnának együttműködni egy-egy kínaiTovább!

Ingyenessé váltak a közműcsatlakozások július 1-jétől a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), és ennek a körnek mérsékelte vagy teljesen díjmentessé tette a kormány a kapcsolódó eljárási díjakat, miközben csökkentek az ügyintézési határidők is. A díjmentesség három szektorra vonatkozik, meghatározott fogyasztási mértékig. A gáz, a villany, valamint az ivóvíz-Tovább!

Kedvezményes kezességvállalási díjat vezetett be a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., a vállalkozások egy éven keresztül, egyes esetekben közel 30 százalékkal csökkentett díjakkal, beruházási hitelek esetében akár díjmentesen vehetik igénybe a kezességvállalási szolgáltatást. A cég keddi közleménye szerint mostanra minden hetedik vállalati hitelhez kapcsolódik Garantiqa kezességvállalás, az MFB-csoporton belül működő, hitelgaranciát nyújtóTovább!

A NAV új szolgáltatást vezetett be, amelyen nyomon követhetjük, hol és milyen területeken fognak ellenőrzéseket végezni.Nos, Baranya megyében július 1. és 16. között Szentlőrincen, Szigetváron, Siklóson, Harkányban, Mohácson és környékén, valamint a turisztikailag jelentősebb városokban és falvakban fokozottan ellenőrzi a gazdálkodókat, hogy adnak-e szabályos nyugtát, bejelentik-e alkalmazottaikat és tudják-e igazolni áruikTovább!

Még májusban „robbant a bomba”. Több internetes felületen, de napilapokban is olvashattunk arról, hogy szakmai körökben felmerült a kötelező szervizdíj (kötelező felszolgálási díj) magyarországi bevezetésének gondolata a vendéglátásban. Magyarországon 2005 óta miniszteri rendelet biztosít lehetőséget e díj megállapítására, és ugyanez a jogi norma írja elő az alkalmazás, illetve a felhasználásTovább!

  Cégnév: MELIO-START ÉPÍTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Tevékenységi kör: lakó- és nem lakóépület építése Székhely: 7900 Szigetvár, József A. u. 66/2. Kapcsolattartó neve, beosztása: Horváth László ügyvezető Telefonszám: +36 (73) 510-182 E-mail: info@meliostart.hu  Tovább!

Népszavazás lehet a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette az erre irányuló népszavazási kérdést. („Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?”.) Az NVB határozata nem jogerős, azzal szemben 15 napig lehet jogorvoslattal élni a Kúriánál – tudtuk meg egy MTI közleményből.Olvassa elTovább!

Az alacsony növekedési környezet és a munkaerőpiaci nehézségek ellenére rugalmasak és sikeresek az európai családi vállalkozások – derül ki a KPMG idei, European Family Business Barometer nevű felméréséből. A megkérdezettek szerint egy vállalkozás általában véve akkor sikeres, ha képes magához vonzani és megtartani a jó munkaerőt, illetve nyitott az innovációra.ATovább!