vendeglatas, oktatas, szakkepzes, tenkes csarda, kovacs gabor

Kovács Gábor nyerte a Magyar Vendéglátók Ipartestülete által alapított Év Vendéglőse díjat. A Tenkes csárda tulajdonosa négy jelölt közül választották ki – értesült a Siklósi Hírek. Mint azt a lap írja, az Év Vendéglőse díjat 2001-ben alapította az ipartestület, odaítélésénél mindenkor kiemelkedő szempont az eredményesen végzett munka, a vendéglős társadalomTovább!

turizmus-bor-pecs-adventi-borszalon

Magyar és külföldi pincészetek legjobb boraikkal, helyi termelők kézműves termékeikkel mutatkoznak be a pécsi vásárcsarnokban zajló 4. Adventi Borszalonon december 4-én, bronzvasárnap. Az eseményen megjelenő másfél száz kiállító között bemutatkoznak termékeikkel a legnevesebb magyarországi pincészetek mellett osztrák, spanyol, olasz, horvát borászatok is, mellettük pedig számos helyi és kézműves kiállító tartTovább!

Tenkes Csárda, vendéglátás, catering, turizmus

Interjú a Baranya Megyei Értéktárban is szereplő Tenkes Csárda tulajdonosával, Kovács Gáborral. A csarnótai Tenkes Csárda nem egy felejthető tucatintézmény, ami a romantikus csárdahagyományok nosztalgiájából éldegél ma is. Itt a konyhát, a főzést épp épp úgy komolyan veszik, mint a vendégvárás-vendéglátás kultúráját: így lett a Baranya Megyei Értéktár része magaTovább!