A szociális partnerek egyetértettek a kormánnyal, hogy átlátható módon kell rendezni a cafeteria rendszerét, a jövő évi adótörvény tervezetének erről szóló fejezetét azonban nem tudják elfogadni, mert szerintük a béren kívüli juttatások családtámogatást, mobilitást, illetve öngondoskodást szolgáló elemeit fenn kell tartani – mondta a Versenyszféra és a Kormány Állandó KonzultációsTovább!

Kovács Patrik lett az OECD BIAC KKV Bizottságának alelnöke. A VOSZ társelnöke, aki egyben a FIVOSZ alapítója is, az egyik legfiatalabb vezetője lett a Párizsi székhelyű, nemzetközi gazdasági szervezetnek.Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) a világ egyik legfontosabb globális kormányközi szervezete, melynek célja, hogy segítse a tagállamok kormányait aTovább!

A VOSZ Elnöksége elítéli a Figyelő c. hetilap Chikán Attila közgazdászprofesszort, a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottságának elnökét sértő, valótlan és alaptalan állításait és helyreigazítást követel. A VOSZ Elnöksége megdöbbenéssel és felháborodással fogadja, hogy – a Figyelő c. lap 2018. április 12-i számában megjelent „A spekuláns emberei” c. cikkben – a szerzőTovább!

Március 26-án, hétfőn, életének 75. évében elhunyt Demján Sándor – közölte a Gránit Pólus csoport az MTI-vel. Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben, a FejérTovább!

Megkezdte működését a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet, amely számos előnyt biztosít a foglalkoztatásban, úgy a munkavállaló, mint a munkáltató számára egyaránt. Az alapítók elsődleges célja, hogy a takarékok vállalati ügyfeleitől nyugdíjba ment dolgozókat a vállalkozói szektorban visszafoglalkoztassák. A tagfelvételi kérelmeket a szövetkezet budapesti székhelyén és jellemzően a megyeszékhelyeken, nagyobb településekenTovább!

Ülök a számítógépem előtt, újralapozgatom a Tegyünk igazságot! című MSZP-programszerűséget. Valakik ezzel a felütéssel írtak egy dolgozatot tavasszal, majd végigházalták vele az országot. Olyan jövőt ígértek, „amelynek középpontjában az igazságosság és az egyenlőség áll”. Azt is közölték, hogy „mi, szociáldemokraták, hiszünk abban, hogy a jólétet a társadalom nagy többsége számáraTovább!

– A Széchenyi kártya program keretében az elmúlt 15 évben 1841 milliárd forint hitelt helyeztek ki a kis- és középvállalkozásokhoz (kkv), amelyek eddig 343 ezer hiteligénylést nyújtottak be, és 258 ezren már átvették, használják is a kártyát – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a program fennállásának 15. évfordulójánTovább!

Dávid Ferenc szerint az állami vállalati vezetőknek ugyanolyan jóknak kellene lenniük, mint a versenyszférában, ezért szerinte nem a jövedelmi oldalt kellene feszegetni, hanem a teljesítményit. Szerinte a bérplafon olcsó demagógia választási kampányban. Ostoba, harsány bohózatnak tartja az ellenzéki pártok legújabb népszavazási kezdeményezését a VOSZ főtitkára. Dávid Ferencnek nem a decemberTovább!

A Gránit Bank pénzügyi és gazdaságpolitikai szempontból is teljesítette a kormányzati elvárásokat, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium nyílt tendert ír ki a pénzintézetben lévő teljes, 36,5%-os állami részvénycsomag értékesítésére – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A miniszter kiemelte, hogy a hazai bankrendszer megerősítését és stabilitásának fenntartását stratégiai célként tűzte kiTovább!

Népszavazás lehet a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette az erre irányuló népszavazási kérdést. („Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?”.) Az NVB határozata nem jogerős, azzal szemben 15 napig lehet jogorvoslattal élni a Kúriánál – tudtuk meg egy MTI közleményből.Olvassa elTovább!