Banki hitel helyett tőzsdére küldené a hazai kkv-kat a kormány

Mindehhez pedig nem sajnálna nagyobb összeget sem. Mint azt Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a MTI-vel közölte: éppen ezért egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a „Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében.

A felhívás része annak az átfogó tőzsdefejlesztési programnak, melynek eredményeképpen a tőkeági forrásbevonás szerepe növekszik a magyar vállalatok finanszírozásában, hatékonyan kiegészítve a túlsúlyban lévő banki hitelezést – tette hozzá.
A kiemelt program két részből áll. Az elsőben a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló képzési programban résztvevő kkv-k nyerhetnek támogatást, a második keretében a kkv-k tőzsdei felkészülését, bevezetését támogató program indul – közölte az államtitkár.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

  1. Hey! Do you know if they make any plugins to help with Search
    Engine Optimization? I’m trying to get my blog
    to rank for some targeted keywords but I’m not seeing very good results.
    If you know of any please share. Many thanks! You can read
    similar article here: Your destiny

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük