AI, digitalizáció és a vállalkozások jövője – Megrendezték a III. VOSZFESZTet a Pécsi Tudományegyetemen A III. VOSZFESZT Vállalkozói Szabadegyetemet a 2023-as győri, majd a 2024-es veszprémi rendezvény után a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Pécsi Tudományegyetemen tartotta meg 2025 április 10-én.  Perlusz László, a VOSZ főtitkára köszöntőbeszédében hangsúlyozta,Tovább!

Az új csarnok megnyitása mérföldkő a GLT Delta Kft. több mint egy évtizede tartó fejlesztésében. A vállalat egy olyan komplex 3D lézerszkennelési, tervezési, gyártási és kivitelezési folyamatot dolgozott ki, amelynek eredményeként az építkezések helyszíni kivitelezési ideje akár 80%-kal is csökkenthető, miközben a minőség emelkedik, a költségek pedig optimalizálhatók – tudattaTovább!

A Bankszövetség és a Kavosz Zrt. vállalásának köszönhetően a Széchenyi Kártya Program hiteleit még kedvezményesebb kondíciókkal vehetik igénybe a hazai kis- és középvállalkozások – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel. Hangsúlyozták, a vállalati hitelezés beindítása kulcsfontosságú, ezért a folyamat gyorsítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium a kondíciós listák módosításátTovább!

Nem, éppen ellenkezőleg: a piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a vendégmunkások alkalmazásával több beruházás valósul meg és ezzel több (és jobb) munkahely jön létre a magyar munkavállalók számára! Ha viszont adminisztratív korlátozó intézkedésekkel tovább szűkül a vendégmunkások alkalmazásának a lehetősége, akkor magyar munkahelyek tömege veszhet el! Fentiek első pillantásra meghökkentőnekTovább!

Rekord alacsony szintre csökkent a két éve elindított VOSZ Barométer fő mutatója 2024 utolsó negyedévében. A VOSZ-tag kkv-k üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét tükröző felmérés eredményeit ismertető háttérbeszélgetésen Perlusz László, a VOSZ főtitkára rámutatott arra, hogy a 2024 végi mutatókban az éven belüli szezonalitás torzító hatása is jelentkezhetett.Tovább!

Határozott fellépésre és kölcsönös tárgyalókészségre volt szükség ahhoz, hogy kisbenzinkutak százai tovább működhessenek. Szakmai érdekképviseleti szövetségük a VOSZ segítségével meg tudta győzni a gazdasági kormányzatot, hogy muszáj megmenteni több száz, korrektül üzemelő és adófizető kis- és középvállalkozást, munkavállalók ezreit és egyúttal sok kistérség üzemanyag ellátását – írja a Vállalkozók ésTovább!

Jubileumi, 25. alkalommal rendezték meg a Magyar Vállalkozók Napja ünnepséget 2024. december 6-án Budapesten, a MÜPA-ban. Az eseményen Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mondott ünnepi beszédet. „Ma, a 25 éves jubileumon nem csupán egy évfordulót ünneplünk, hanem a vállalkozói közösségTovább!

A hosszan tartó stagnálást követően az EU gazdasága ismét szerény növekedést mutat, miközben folytatódik a dezinflációs folyamat. Az Európai Bizottság őszi előrejelzése 2024-ben az EU-ban 0,9%-os, az euróövezetben pedig 0,8%-os GDP-növekedést prognosztizál. A gazdasági tevékenység az előrejelzések szerint 2025-ben az EU-ban 1,5%-ra, az euróövezetben pedig 1,3%-ra gyorsul, majd 2026-ban 1,8%-ra,Tovább!

vosz-baranya-demjan-sandor-sarszentmihaly-masterplast-tibor-david

Országos irodahálózatunkban és a digitális térben is minden támogatást meg foguk adni azért, hogy Örökös Elnökünk nevéhez méltó, sikeres rendszer segítse a magyar vállalkozásokat – írják az MTI-hez juttatott közleményükben. A VOSZ egyetért a napokban közzé tett Demján Sándor Program fő célkitűzésével, a kisvállalkozások megerősítésével, a rendszerváltás óta tőkehiánnyal küzdőTovább!

A munkaadók a jelen körülmények között a tervezett, erőltetett ütemű – a termelékenységtől messze elszakadó, sem a gazdasági növekedéssel, sem az inflációval nem indokolható – bérnövelésből eredő bérköltség növekedést nem tudják saját erőből kitermelni és megfizetni. A tervezett 1000 eurós minimálbér és az 1 millió Ft-os átlagbér elérését 2028-ig abban azTovább!