kkv-marketing-üzletfejlesztes-kutatas

KKV-marketing: még mindig a Facebook-ban hisznek

A Magyar Marketing Szövetség már tizedik alkalommal készítette el a KKV Marketing Felmérés című kutatását, amelynek célja, hogy hiteles és megbízható tükre legyen a hazai kis- és középvállalkozások marketingjének.
Mutatjuk a válaszokat.

A nem reprezentatív felmérés szerint a megkérdezett vállalkozások 49%-a nyilatkozott úgy, hogy a 2022-es évben növelték a forgalmukat és csak 8%-a könyvelhet el vártnál rosszabb üzleti évet a felmérés időpontjáig – áll a Magyar Marketing Szövetség közleményében.

Hozzáteszik, új trend is született idén, ugyanis éveken át a kis- és középvállalkozások döntéshozói voltak a cég mindenesei, így a marketingesei is. Ez 2022-ben megváltozott és már csak a válaszadók 44%-a nyilatkozott úgy, hogy még mindig a cégvezető foglalkozik a marketinggel.

„A korábbi években erre a kérdésre akár 80-85% arányú többséget is láttunk, tehát gyakorlatilag a KKV cégvezetés egyet jelentett a cég marketing feladatainak elvégzésével is, ami nem szerencsés. Az, hogy ez a trend megváltozott és egyre többen vesznek fel marketing munkatársat vagy szervezik ki a cég marketingjét, arra enged következtetni, hogy a döntéshozók sokkal tudatosabbak, koncentráltabbak lettek és végre azzal foglalkoznak, ami az ő dolguk: a cégépítés” – mondja Miklovicz Norbert, a Magyar Marketing Fesztivál alapítója, a kutatást készítő szervező bizottság vezetője.

A közleményben kiemelik, 2022-ben a vállalkozások marketingjének három fő iránya volt: új termék fejlesztése (45%), új marketing eszközök/csatornák kipróbálása és beépítése a marketingmixbe (45%), valamint új, lehetséges piacok felkutatása (~43%).

Továbbra is vezető helyen állnak – a kis- és középvállalkozások marketing eszköztárában – a Facebook és a Google hirdetési szolgáltatásai, ellenben az ajánlások és értékelések gyűjtésének fontossága sokat erősödött a korábbi évekhez viszonyítva. A megkérdezettek 32%-a nyilatkozott úgy, hogy 2022-ben marketingtervet is készített vagy a szerint működött, esetleg a régebbi marketingtervét dolgozta át.

A TOP5 KKV marketing eszköz 2022-ben a megkérdezettek szerint:

  • Facebook céges oldal
  • Facebook hirdetés
  • Google hirdetés
  • Weboldal
  • SEO, keresőoptimalizálás

A kutatás eredményei részletesen

2022-ben a kis- és középvállalkozások közel fele növekvő forgalomról számolt be

A KKV-k közel fele, 49%-a nyilatkozott úgy, hogy a 2022-es évben, a kérdőív kitöltésének idejében a tavalyi évhez képest növelték forgalmukat. A megkérdezettek 28,2%-a kismértékben, 20,8%-a pedig a vártnál sokkal jobb számokról számolt be. A minta közel ötöde úgy látta, hogy vállalkozása stagnál, 18,3% pedig a vártnál kissé rosszabb, vagy sokkal rosszabb eredményt könyvelt el.

Évről évre egyre több KKV rendelkezik saját marketinges munkatárssal

Szinte minden évben növekszik azoknak a kis- és középvállalkozásoknak az aránya, amelyek házon belül alkalmaznak saját marketinges kollégát, levéve ezt a terhet a cégvezető válláról. 2014-es felmérésünkkor a kitöltők még kiemelkedően magas 65%-a foglalkozott cégvezetőként a marketing tevékenységekkel is, és mindössze 22%-uknak volt külön marketinges kollégája cégen belül.

2022 legfontosabb marketingeszközei a Facebook, a Google és a saját weboldal voltak

Nem meglepő módon a KKV-k esetében 2022-ben a legelterjedtebb marketingeszköz a Facebook céges oldal volt, ezt a megkérdezettek legnagyobb része, 70,3%-a használta.

A kitöltők több mint fele, 56%-a a Facebook hirdetési platformját is igénybe vette már az idei évben.

A Google Ads szintén előkelő harmadik helyezést foglalt el a ranglistán, a céges weboldal fejlesztése és keresőoptimalizálása pedig mind 40% feletti eredményt mutatott.

Az Instagram használat viszont még mindig nem tudta utolérni a Facebook sikerét: közel 30%-kal volt kevesebb a felhasználói aránya.

A 2023-as év fő céljai a KKV-k számára az új termékek/szolgáltatások fejlesztése és az új marketingeszközök/csatornák beépítése lesz

A kitöltők a követőkező év kihívásai közé elsősorban a termék- és szolgáltatásfejlesztést, illetve az új marketingeszközök kipróbálását sorolták.

A leggyakrabban használt marketing csatornák 2022-ben a Facebook, Google, Instagram és a saját weboldal voltak: ezzel magabiztosan kijelenthetjük, hogy a magyar KKV szektornak van még hova fejlődnie a marketing csatornák diverzifikációja terén.

Például, ha vállalkozásod célcsoportjai között vannak a 30 éven aluli fiatalok, 2023-as céljaid között mindenképpen szerepelnie kell a Tik Tokra való tartalomgyártásnak is.


A kutatást 2022. augusztus 1. és 2022. november 1. között végezték el, és közel 1300 döntéshozó töltötte ki, ennek megfelelően nem reprezentatív, viszont így is átfogó képet ad a 2022-es magyar, kis és középvállalati döntéshozók marketing helyzetéről.
Az elektronikus űrlapon megvalósított kutatáshoz a mintát a Magyar Marketing Fesztivál tíz év alatt összegyűlt, a rendezvényen már megfordult, 10 ezer fős döntéshozói közössége és az ezt kiegészítő telefonon felhívott, kis- és középvállalkozások vezetői, döntéshozói alkották.
A kutatást a Magyar Marketing Fesztivál szervezői készítik minden évben a januári nagy konferencia előtt.


Forrás: Magyar Marketing Szövetség
Fotó: Freepik