Öt éve nincs közöttünk, miközben több mint három éve már szobor is áll az emlékére. A sárszentmihályi Demján-szobor és a hozzá kapcsolódó park méltó emléket állít a VOSZ alapítójának, a filantróp üzletembernek.
Már három éve áll Demán Sándor szobra Sárszentmihályon
Parkot neveztek el és szobrot avattak Demján Sándor emlékére a Fejér megyei Sárszentmihályon, ahol a nagyvállalkozó első alkalommal töltött be önálló vezetői tevékenységet a Gorsium ÁFÉSZ elnökeként – írta az MTI, a kezdeményező és kivitelező Masterplast sajtóközleményeként még 2020 októberében.
A Masterplast csapata így tiszteleg az egykori „Főnök” életműve előtt – közölte a cég. Demján Sándor nevéhez köthető fejlesztések közül kiemelték a Pólus Center, a Westend City Center, a Művészetek Palotája, valamint a Nemzeti Színház felépítését.
A nagyvállakozó munkássága során számos cég létrehozásánál közreműködött: az MTI adatai szerint 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGranit Csoport megalapítása. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetekezti Szövetség elnöke volt – részletezte az MTI.
Kocsis Balázs alkotása az ajtón belépő Demján Sándort – ahogy sokan hívták, A „FŐNÖK”-öt – ábrázolja, kifejezve, hogy nyitott volt a lehetőségekre és másoknak is megnyitotta az ajtókat, a lehetőségeket a továbblépésre – írta szintén az átadás kapcsán a Székesfehérvár.hu.
Demján Sándor üzleti és emberi gondolatai, habitusa mai napig hat
A realisztikus szobor legnagyobb erőssége, hogy ha bárki, aki ismerte a VOSZ örökös elnökét, emlékezhet azokra a mozdulatokra, amelyek rá jellemzőek voltak. A nyakkendő nélküli öltöny viselete is már-már márkaként ragadt Demján Sándorra, talán csak az általa alapított Prima Primissima Díjátadókon vett fel nyakkendőt, esetleg szmokingot, csokornyakkendővel.
A VOSZ Baranya Vármegyei Szervezete elnöksége számára is meghatározó személyiség volt Demján Sándor. Társelnökünk, Tímár Lajos még a VOSZ 1988-as alapításánál is ott volt vele, mellette.
A szoborlátogatáson megjelent Demján Sándorné, Lídia asszony is, valamint a szobor felállításának kezdeményezője és megvalósítója, a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Tibor Dávid is.
A Masterplast elnök-vezérigazgatója a látogatás során bemutatta azt a 2011-es felvételt is, amelyen Demján Sándor a Corvinus Egyetem hallgatóihoz beszél, megrendítő előrelátással, bölcsességgel korunkról, a világ folyamatairól: