A tisztességes vállalkozó „személyi igazolványa” már 100 milliót ér

– A Széchenyi kártya program keretében az elmúlt 15 évben 1841 milliárd forint hitelt helyeztek ki a kis- és középvállalkozásokhoz (kkv), amelyek eddig 343 ezer hiteligénylést nyújtottak be, és 258 ezren már átvették, használják is a kártyát – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a program fennállásának 15. évfordulóján rendezett ünnepségen csütörtökön Budapesten.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a program működtetésére és koordinálására hozta létre a KAVOSZ-t.
Az ünnepi rendezvényen Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára hangsúlyozta, a kisvállalkozói kártya célja, hogy a tőkehiányos hazai vállalkozói közösség kedvező kamatozású hitelhez juthasson.
A VOSZ főtitkára felidézte, 2000-ben Orbán Viktor miniszterelnök és Demján Sándor közös gondolatához kamarai elnökként csatlakozott Parragh László és Matolcsy György akkori gazdasági miniszter, így jött létre a kisvállalkozások finanszírozási nehézségeinek megoldását segítő program.
A főtitkár úgy fogalmazott, a Széchenyi kártya a tisztességes vállalkozó „személyi igazolványa”, amivel igazolható, hogy tulajdonosa részt vesz a közös teherviselésben, adó- és társadalombiztosítási, illetve munkaügyi kapcsolatai rendezettek.Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte: a Széchenyi Kártya program hat hiteltípusból áll, a hat termék alkalmas arra, hogy gyorsan eljusson a vállalkozásokhoz.

A rendezvényen átadtak kilenc jubileumi kártyát, egyebek mellett az első 100 millió forintos kártya igényléséért járót.
Krisán László ismertette: a kártyát 84 százalékban vidéki, 16 százalékban budapesti vállalkozások igényelték, az egyéni vállalkozók aránya 25 százalék volt.
A vezérigazgató kiemelte: a KAVOSZ speciális híd a gazdasági szereplők között, a programban részt vevő szervezetek együttműködésének eredményeként gyorsan és hatékonyan megvalósíthatók a különböző támogatási programok.
Parragh László, az MKIK elnöke egyebek mellett kiemelte, a program különleges gazdaságfejlesztési eszköz, amely 2010 után gyorsult fel.
Ha a kormány forrást kíván eljuttatni a hazai vállalkozói közösséghez, a program hálózata alkalmas erre – jelezte.
A kamara elnöke szerint a kihelyezett hitel arányaiban hasonlítható a növekedési hitelprogram méretéhez. Parragh László kitért arra is, az ügyfelek számának emelkedésére számítanak.
Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük