A több mint 20 éves pécsi online vállalkozás már harmadik alkalommal szervezi meg a régió vállalkozásai számára a szakmai konfereciát. Az RG Stúdió kezdeményezése mellé állt a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is.
A májusban megrendezésre kerülő III. Big Marketing Day konferencia számos kapcsolódó szakterületre is kitekint, mint például a PR, HR, vagy épp a szervezetfejlesztés témaköre. A középpontjában ugyanakkor természetesen az online marketing áll.
A kifejezetten online marketing megoldásokat taglaló előadások a program délutáni részben lesznek majd porondon. Erős Gábor, az RG Stúdió tulajdonosa az elmúlt 20 év tapasztalatait osztja meg a résztvevőkkel a Jó tanácsok magamnak – hibák, amiket elkövettem 20 év alatt. Te ne tedd! című előadásában. „Minden vállalkozó saját pályája során követ el hibákat, melyeket visszatekintve oly könnyen elkerülhetett volna. Nos volt az én 20 éves Stúdiós pályafutásom alatt is nagyon sok olyan hiba, amiken akkor éjszakákat forgolódtam át és most már mosolyogva kerülném el.” Gábor előadásában megpróbál minél több olyan helyzetet megosztani, mely megkönnyíti a komolyabb döntéshozatalokat. Elvégre a hibákból tanul az ember, igaz?
Gere Alexandra a Facebook, Insta, YouTube? X, y, z generáció? A te célcsoportod hol konvertál? című előadásával készül az idei Big Marketing Day-re. Köztudott, hogy az online marketingben elengedhetetlen a különböző közösségi csatornák megfelelő integrációja. Ugyanakkor kevés márka és cég tudja, ezeket a folyamatokat sikeresen beilleszteni az értékesítési folyamataiba. „Az előadásomban az egyes platformok aktuális felhasználószámain és trendjein túl, szeretném bevezetni a résztvevőket az értékesítést támogató stratégia alkotásba, valamint gyakorlati példákkal bemutatom, hogy az egyes generációk fogyasztói magatartását tekintve melyik csatornán, milyen folyamatok segítségével tudnak a legjobban konvertálni” — mondta Szandra a prezentációja kapcsán.
Nemcsak a fogyasztói magatartás, hanem az online csatornák, és így a keresési szokások is igen sokat változtak az elmúlt évek során. Müller-Váczi Lívia, online marketing tanácsadó utóbbi témakört taglalja majd Így kerestek ti! — A keresési szokások változásáról című előadásában. Ahogy mondta „a generációváltás a régi szokások újraértelmezését is jelenti, és míg a szándék változatlan, addig a kereséshez, az információ felkutatásához már más eszközöket, módszereket és platformokat használunk, mint korábban. Mit jelent ez a te vállalkozásod számára? Hogy kell alkalmazkodnod?” Mindezekre választ ad Lívia az előadása során, így kiderül, hogyan keresnek napjaink felhasználói, és hogyan lehet őket könnyedén megtalálni.
A konferencia végén egy izgalmas, a jövő marketing trendjeit meghatározó téma kerül a terítékre. Berek Péter a Messenger Marketing: a Chatbotok térhódítása című előadásban mutatja be a chatbotokban rejlő lehetőségeket. „A generációk változásával a vállalatoknak olyan marketing eszközök felé kell nyitniuk, amelyeken keresztül a leghatékonyabb módon érhetik el a célcsoportjukat. Az előadásom során bemutatom, hogy egyes vállalati profiloktól függően, milyen típusú chatbot támogathatja legjobban a célok elérését” — mondta az online marketing menedzser előadása kapcsán.
Az RG Stúdió szervezésében sorra kerülő rendezvény programjában számos további előadás is helyet kapott. Az előadók bemutatják az aktuális trendeket és gyakorlati megoldásokat, valamint egyéb olyan eszközöket, amelyek hozzájárulhatnak a régió cégeinek sikeréhez és stabil (online) jelenlétéhez.
További információk a bigmarketingday.hu weboldalán találhatók.
A konferencia támogatói a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Jobcapital Kft.