VOSZ Barométer üzleti hangulatelemzés – 2024. I. negyedév.
– A bizonytalanság továbbra is erősen érezhető a hazai vállalkozások üzleti hangulatában – mondta a VOSZ Barométer 2024 első negyedéves eredményeit bemutató sajtótájékoztatón a vállalkozói érdekképviselet főtitkára. Perlusz László hozzátette, miközben a pozitív változás az infláció radikális csökkenése, a vásárlóerő növekedése továbbra sem indult el, az év eleji jelentősnek mondható reálbér-növekedés ellenére sem. A Barométer az idei első negyedévben 53 százalékon állt, a tavalyi hasonló időszak 62 százalékához képest.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkárának gondolatait kiegészítve a kutatást végző Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója azt mondta, bár korábban többen is megfogalmazták azt a várakozást, miszerint az infláció csökkenésével újra elindulhat a belső fogyasztás, ezzel a vásárlóerő növekedhet, ez most már látszik, hogy nem jött be, az emberek, úgy tűnik, még kivárnak. – Hiába csökkent az infláció, a vállalkozások óvatosak, és ezzel valószínűleg még terveznek az idei évben – mondta Kozák Ákos, aki azt prognosztizálta, hogy a vásárlóerő talán a második negyedévben kezdhet el növekedni.
Az üzleti hangulattal kapcsolatban elmondta azt is, előzetesen rosszabb eredményre számított, s bár egy kicsit elmozdult pozitív irányba, egy évre vetítve csökkent ez az alindex.
Kozák Ákos szerint a vállalkozások legnagyobb kockázata a vásárlóerő csökkenése és a kereslet visszaesése, a munkaerővel kapcsolatban pedig egyelőre óvatosak, nem terveznek elbocsátásokat, de bért sem nagyon akarnak emelni. Ugyanakkor továbbra is aggályosnak nevezte a beruházások radikális csökkenését, amelyek néhány éve az állami és magánszektorban még a GDP 27-28 százalékát tették ki, miközben tavaly az arány 22 százalék körülire csökkent, márpedig itt 1-1százalék is százmilliárdokat tud megmozgatni.
Senki sem akar vásárolni, fogyasztani
A kutatás ezúttal is megvizsgálta, hogy a megkérdezett – kizárólag VOSZ-tag – vállalkozások mit említenek meg spontán a hazai üzleti hangulattal, nehézségekkel kapcsolatban. Mint kiderült, az első három legnagyobb problémája a vállalkozásoknak a vásárlóerő csökkenése, a szakemberek hiánya, valamint a megrendelések elmaradása.
– Most már azt lehet mondani, hogy tartós nehézség a működési költségek jelentős növekedése, ami már fél éve egyre nagyobb problémát jelent – mondta Kozák Ákos.
Az Egyensúly Intézet igazgatója azt is hozzátette, hogy az első negyedéves kutatás válaszaiból kiderült, a hazai vállalkozások legnagyobb félelme a veszteséges működés, miközben meg akarják tartani a munkavállalóikat, és a reáljövedelmek is elkezdtek nőni. – A vállalkozások egyértelműen kivárnak – erősítette meg.
Az is elhangzott, hogy már 10 százalék alatti azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek kedvezőnek látják a jelenlegi helyzetet, a többség óvatos optimizmussal tekint a jövőbe, ugyanakkor az is kijelenthető, hogy a megkérdezettek 30-40 százaléka inkább kedvezőtlennek ítéli meg a gazdasági helyzetet.
Valószínűleg a sok bizonytalanság miatt a vállalkozások fele akkora bevételt vár, mint amivel tervezett. Ezzel együtt a fizetési morál romlását is érzékelik, gyakorlatilag 10-ből 4-5 vállalkozó már tapasztalja ezt a gazdaságban.
Nem terveznek beruházásokat, elbocsátásokat és fizetésemelést a hazai vállalkozások
A kutatást bemutató sajtóbeszélgetésen az is elhangzott, hogy a vállalkozások beruházási szándéka 10 százalékos elmaradást mutatott, ami a tavalyi adatoknál is rosszabb. Miközben várhatóan nem tervezik munkavállalók elbocsátását, a vállalkozások nem nagyon gondolkodnak fizetésemelésben.
A kutatási eredmények szerint a vállalkozások 71 százaléka (!) nem tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban. – A 2023 decemberi minimálbér-emeléssel és az azt követő bérkorrekcióval valószínűleg ellőtték a puskaport erre az évre – hívta fel a figyelmet Kozák Ákos.
A vállalkozások jövőjét érintő fejlesztések és beruházások tekintetében Kozák Ákos megismételte a januári sajtótájékoztatón elmondottakat, miszerint még mindig nem gondolkodnak a hazai vállalkozások akvizíciókban, miközben a lehetőség egyre inkább megalapozott az egyre rosszabb gazdasági hangulatban.
Elhangzott, már a tavalyi Barométer-kutatásokban is látszódott, hogy a hazai vállalkozások pénzügyi helyzete jó, ez hagyományosan a legjobb mutató. Nincs adótartozás, az inflációt még mindig beépítik az áraikba, ugyanakkor az is látszik, hogy a megtakarítások elkezdtek apadni. Jelenleg a válaszadóknak kevéssel több, mint a fele rendelkezik tartalékokkal, ugyanakkor tavaly ez a szám még 63 százalék volt.
Európai és hazai minimálbér
Először kérdeztek rá a kutatásban arra, hogy a vállalkozók hallottak-e az európai minimálbérről. A megkérdezettek 70 százaléka nem hallott róla, vagy csak csekély információval rendelkezett.
Arra is rákérdeztek, a vállalkozások támogatnák-e, hogy a hazai minimálbér elérje az országos átlagbér 50 százalékát. Az adatok szerint a vállalkozások túlnyomó többsége (80 százalék) igennel válaszolt, de ehhez a cégek egy része szerint megfelelő jövedelmezőség szükséges, és akár támogatás is kellene.
Perlusz László, a VOSZ főtitkára a Barométer idei első negyedéves eredményeit összegezve úgy látja, a hazai vállalkozások jelenleg nagyon óvatosak, erősen tartanak attól, hogy a gazdaságban, a szabályozókban váratlan változások lesznek, miközben az infláció csökkenését sem tartják véglegesnek. – A vállalkozói szektor kivár, nem akar meggondolatlanul lépni, felelősen viselkedik, felelős döntéseket hoz ebben a nehéz időszakban – tette hozzá a főtitkár.
Forrás: VOSZ / sajtóközlemény